Vágó István valódi felháborodást érez a csalók, kuruzslók, szemfényvesztők sikerei miatt, és erősen próbál küzdeni ellenük. A harcot leginkább vitázással, érveléssel próbálja felvenni, ami – a könyv alapján – nem hinném, hogy sok sikerrel kecsegtetne.
Egy könyvet el lehet olvasni szórakozásként, a borzongás miatt, új ismeretekért – azonban senki nem olvas el egy könyvet azért, hogy vitában legyőzzék. Márpedig Vágó sajnos pontosan ezt csinálja: erősen vitatkozik az olvasóval, ráadásul kissé hülyének is nézi közben. A kötet elején felül a Szkeptikusok Magas Lovára és onnan osztja az észt a butuska embereknek, akik hajlamosak lennének hinni a csalóknak, de azért azt is szeretnék, hogy meggyőzzék az ellenkezőjéről…
Vágó ezzel a könyvvel kb. abban a ligában indult, mint Richard Dawkins: Isteni téveszme című kötete, ami arról szól, hogy a szerző szerint isten nem létezik. Csakhogy Dawkins nem erőlködik azzal, hogy meggyőzze hívő olvasóit, mert pontosan tudja, hogy ez lehetetlen, és nincs benne felháborodás sem, egyszerűen csak találó, és egyben vicces tényeket sorakoztat egymás után, és ezekben zseniális. Vágó érvei viszont általában kimerülnek abban, hogy elmeséli, csodaszerek valódi gyógyító hatásáról keresett információt az interneten – de nem talált! Még ha talált volna… Miért kell erről könyvet írni?
A 88. oldal után viszont érdekes dolog történt, a könyv humorossá vált! Valahogy rátalált Vágó azokra a témákra, amelyeket végre nem felháborodva, hanem valódi humorral tudott tálalni, és onnantól a könyv sokkal szórakoztatóbb. A témák is ismerősebbek: Pataki Attila másvilági élményei, csodatévő domb Tápiószentmárton mellett, 162 ezer magyar ember életrajza indiai nádszálakra kódolva… De sajnos a könyv a végére ismét leül, amikor a szerző rámutat, hogy a világvége-jóslatok eddig még nem váltak be, ha valaki még nem értesült volna. Végül pedig leközli a homeopatákkal folytatott személyeskedő levelezését, amit könyv-fejezetként eladni legalábbis túlzás.
Számomra egyébként összességében szimpatikus lenne Vágónak a szkepticizmus érdekében kifejtett tevékenysége, aminek a része ez a könyv is, egyszerűen azért, mert igaza van. Tulajdonképpen nem is csinálja kifejezetten rosszul: érvel a véleménye mellett, ellenpéldákat hoz fel, kifiguráz. Nyoma sincs azonban annak a nagyvonalúságnak és eleganciának, ami Vágót műsorvezetőként jellemezte, csak erőlködik és személyeskedik, ami sokkal kevésbé színvonalas, és így persze az sem csoda, ha sokkal kevésbé hatásos.
Vágó István: Vigyázat, csalók!
Libri Kiadó, 2011.
1 comment for “Vágó István: Vigyázat, csalók!”