Nagyszabású és lebilincselő családregényt írt ismét az orosz írónő, amely három jóbarát, valamint a családjaik és a barátaik életét mutatja be. Az írónőre jellemző részletességgel járjuk be mindhármuk családfáját a felmenőktől a leszármazottakig, a tanároktól a tanítványokig.
Kezdve rögtön az irodalomtanárral, aki a nagy orosz írók iránti rajongásával nagy hatást gyakorol a későbbi érdeklődésükre nézve. Egyébként pedig katona volt, a háborúban majdnem meghalt, majd elvesztette a fél kezét, aztán irodalommal és a kamaszok lélektanával kezdett foglalkozni, majd elvette egy tanítványát – és így tovább. Elsőre feleslegesnek tűnhet a mellékszereplők életét is ilyen részletesen bemutatni, valójában azonban a könyv végig ehhez hasonló, speciálisan orosz és az adott korre jellemző sorsok bemutatásából áll. A három fiú csak az alapot jelenti ehhez. A környezetükben pedig rengeteg ember van, kezdve a déd- és nagyszülőkkel, akiknek szintén vannak barátaik és további rokonaik, aztán a szerelmek, feleségek és gyerekek, széles és nagyszabású családfa tárul elénk ezen a hatszáz oldalon.
A magyar olvasó számára az egyetlen kisebb nehézség, hogy a hasonló orosz nevek közül néha nehéz kitalálni, éppen kiről van szó. Visszalapozni ugyanakkor nem szükséges, néhány bekezdés után általában felismerjük a szereplőket, illetve azt, hogyan kapcsolódnak a fiúkhoz. Bár olyan szereplő is van, akinek a szerző elmeséli az életét, részletezve egy-egy fontos epizódot, a fiúkhoz viszont végül csak annyi köze lett, hogy az illető váltott néhány szót Iljával, mert mellette ült a repülőn – majd a szívéhez kapott és meghalt…
A könyvből rengeteg aspektusát megismerhetjük a szovjet emberek életének. Az ismerkedési, udvarlási és szerelmi szokásokat, a szexuális szokásokat, a lakásokat és a munkahelyeket, a moszkvai utcákat, illetve a vidéki tájakat is. A könyv átlagos emberek életéről szól, mégsem unalmas, elsősorban azért, mert mindegyikük szeretetre méltó, és mert mindegyikükben másképp, de magunkra ismerhetünk.
A sok-sok szereplő egyetlen közös vonása, hogy mindannyian ellentétbe kerültek a szovjet hatalommal. A könyv tulajdonképpen arról szól, hogy a Sztálin halála utáni időszakban milyen sokféleképpen kerültek szembe a diktatúrával az emberek, akár kifejezett szándékukon kívül is, és hogy erkölcsileg milyen sokféle háttere lehet ennek. Az is látható, mennyire nincs menekvés a megtorlás elől – a szereplők életrajzában szinte természetes, ha néhány évet a lágerben töltöttek. A történet fordulatai is a hatalommal való szembekerülésből adódnak. Egy grafikus például karikatúrát készít a vezetőkről, amiért menekülnie kell, és ez lesz aztán a könyv legszebb része, a vidéken töltött évének, abból is főleg a télnek a leírása. A mindentől távoli orosz vidék, a hideg, a nélkülözés, és az emberek mégis boldogok.
A könyvben nagy szerepet kap az irodalom és a komolyzene, ez a fiúk szenvedélye, rengeteget foglalkoznak vele… Egyszer szívesen olvasnék olyan könyvet, mármint ugyanezen a színvonalon, ahol a szereplőket mondjuk a csillagászat vagy egyes matematikai tételek foglalkoztatják ennyire…
A kiadás méltó a megírás színvonalához, a fordítás igényes, a borító igényes, elegáns a zöld könyvjelző – általában ez lenne a természetes, csak az utoljára olvasott másik két könyvhöz képest kiáltó az ellentét. Ez viszont egy tartalmas és valódi nagyregény, méltó karácsonyi ajándék lehet bárkinek, aki szeret olvasni.
Ljudmila Ulickaja: Imágó
Magvető Kiadó, 2011.
1 comment for “Ljudmila Ulickaja: Imágó”