Aktuális és figyelemre méltó könyvet dobott piacra a Libri Kiadó, amely egy fiatal jazídi lány történetét meséli el, aki az Iszlám Állam fogságába esve rabszolgasorsra jutott, de konok kitartással végül sikerült megszöknie a pokolból.
Fharída egyes szám első személyben meséli el ugyan a történetét, de valójában a könyv német eredetijét sem ő szövegezte meg. A német újságírónő, akivel dolgozott, dramatizálta, könnyen fogyaszthatóvá, olvasóbaráttá tette a volt fogoly által elmondott borzalmakat, vagyis nem annyira önéletrajz ez, mint inkább regényes életrajz.
A könyv elején, az első ötven oldalon megismerkedünk Farída háború előtti, idillikus életével. Az élete európai mércével is minőségi: magas kőfallal körülvett, nagy házban lakott a szüleivel és négy fivérével, volt autójuk, tévéjük, okostelefonjuk, a kertben virágok és zöldségek nőttek, és mindenkinek jól esett a perzselő forróságban a hideg limonádé a kertből származó citrommal és mentalevéllel. Mindez egy 1700 fős, Kocsó nevű jazídi településen történt Mószul közelében, mindössze ötven kilométerre a szír határtól. A hétköznapjai eseménytelenül teltek: dolgoztak, imádkoztak, iskolába jártak (Farída volt a legjobb matekos, akinek álma, hogy egy napon matematika tanár lehessen), miközben a háború a világ egy másik részéhez tartozik, amelyről legfeljebb a tévéből szereznek tudomást.
Farída falujában mindenki biztos volt benne, hogy ott sosem lesz háború, hisz nekik nincsenek bankjaik, nincs olajuk, ráadásul a világtól elzárt, félreeső helyen laknak, ahová senki sem megy. Tévedtek, mert az Iszlám Állam nemcsak a keresztények és a síita muszlimok, hanem a jazídik elpusztítását is zászlajára tűzte. Egyre közeledett az IS, de mire menekülhettek volna, körbe voltak zárva: csapdába kerültek. Először begyűjtötték a fegyvereiket, később az értékeiket, harmadszor pedig azt követelték, hogy térjenek át az iszlámra, majd amikor ezt megtagadták, bekövetkezett a rettenet: a férfiakat kivégezték, a fiatal nőket pedig eladták szexrabszolgának.
Az IS által meghódított kisebbségekhez tartozó nőket emberi méltóságuktól is megfosztják: állati sorba kerülnek, piacon árulják őket, alkudoznak rájuk, a reménybeli új tulajdonosok alaposan meg is vizsgálják őket, hiszen nem akarnak zsákbamacskát venni. Miután elkelnek, a lányok sorsa még rosszabbra fordul: gazdáik azt csinálnak velük, amit akarnak, annyiszor verhetik őket össze és erőszakolhatják meg, ahányszor csak kedvük tartja, s ha rájuk unnak, egyszerűen továbbadhatják, vagy el is ajándékozhatják őket. De az sem tragédia, ha a szerencsétlenek belepusztulnak a rettenetes kínzásokba. Ezeknek a nőknek a hangja Farída, aki osztozott a sorsukban, de meg tudott szökni, hogy elmesélje, mi folyik az IS által ellenőrzött területeken.
Farída nem könnyű fogoly, egyfolytában ellenáll, védekezik, szökni próbál, hat alkalommal kísérel meg öngyilkosságot. Senki nem kínlódik vele szívesen, ezért gyakran cserél gazdát, míg egy katonai táborhelyre kerül. Itt sikerül a lányoknak telefont és SIM-kártyát szerezniük, hogy felhívhassák egyikük Németországban élő nagybátyját, aki pedig egy embercsempésszel veszi fel a kapcsolatot, aki jó pénzért vállalja, hogy kurd területre juttatja őket, amennyiben ki tudnak szabadulni az IS fogságából. Erre pedig akkor nyílik lehetőség, amikor a katonákat a frontra vezénylik, s a táborban csak ketten maradnak, ők pedig az estét a rabszolgáikkal múlatják…
Farída és társai egy kurdisztáni menekülttáborba kerülnek, itt azonban újabb trauma éri őket: saját közösségük tagjai is megbélyegzik őket, megvetéssel összesúgnak a hátuk mögött, mintha ők lennének a hibásak azért, amiért nemi erőszak áldozatai lettek. Sok jazídi lány lesz ezért szabadulása után depressziós, többen önkezükkel vetnek véget életüknek. Farídát is pszichológus kezeli, majd egy áldozatmentő program keretében kerül Észak-Németországba, ahol új életet kíván kezdeni.
Ez a rettenetes történet a valóság, s nem valamilyen aberrált írói fantázia terméke, de hogy valódi dokumentumként forgatható-e, kérdés. A kötetben Farídán kívül senki sem a saját nevén szerepel, de a személyek – állítólag – valóban létezőek. A megszövegező német újságírónő, Andrea C. Hoffmann regényszerűvé varázsolta Farída Khalaf valós emlékeit, s a közöttük található réseket, lyukakat hozott anyagból toldotta be. Valószínűleg a politikai elemzések, a tájleírások és a párbeszédek is az ő munkáját dicsérik, mert bármilyen erős lány is Farída, nem valószínű, hogy a trauma után ilyen kevéssel ilyen színvonalon tudná megfogalmazni a tapasztalatait. Ettől függetlenül Farída megrázó története mindenki számára aktuális és tanulságos olvasmány.
Farída Khalaf – Andrea C. Hoffmann: Az Iszlám Állam rabszolgája voltam
Libri Kiadó, 2016.