Az első könyves Swati Avasthi nyíltan ír a családon belüli erőszakról és arról, mi történik utána. Megdöbbentően valószerű, őszinte, letehetetlen.
A tizenhat éves Jace egy napon összeverve bukkan fel öt éve nem látott bátyja küszöbén, remélve, hogy Christian befogadja. A két fiú saját apjuk folyamatos bántalmazása elől szökött meg, aki állandó rettegésben tartotta őket és még tartja az anyjukat, aki megtörve tűri tovább férje szóbeli és fizikai bántalmazását. A két sérült testvér megpróbál visszatalálni önmagához és egymáshoz, miközben várják anyjukat, hogy ő is kövesse őket. A regény azonban nem csak a családon belüli bántalmazásról szól, hanem az áldozatok azt követő küzdelméről is, hogy a múltból kitörjenek és fel tudják dolgozni azt egy boldogabb élet reményében. „Lehet újra ép, ami megsérült?”
Jace egyes szám első személyben meséli el a történetet, az ő szemszögéből ismerjük meg a múltját, a küzdelmeit, átérezzük ennek a lelkileg és testileg megsebzett fiúnak a fájdalmait, kétségeit. Kételkedik magában, fél, hogy olyanná válik, mint az apja, ezért próbál jobb emberré válni. De a fájdalom és harag mellett ott van a zavarodottság is, a család hiányának fájdalma. Meg kell küzdenie az új élete kihívásaival is, mint az új iskola, új barátok, miközben retteg, hogy az apjuk rájuk talál, retteg a saját érzéseitől, tetteitől és retteg az anyjáért, mert az utolsó lépésével még jobban felbőszítette az apját ellene.
Christian eleinte vonakodik, nehezére esik segíteni, próbálja lezárni a korábbi életét, esetlenül áll öccséhez. Lassan nyílnak meg, nemcsak az olvasó, hanem egymás felé is. Bár ugyanabból a környezetből jöttek, finoman érzékeltetve van szenvedésük eredetének különbsége. Esetlen, döcögős kapcsolatuk azért lassan testvérivé alakul, amiben nagy szerepet játszik Christian barátnője, Mirriam, aki mindenbe beleüti az orrát, igaz, hogy csak segítő szándékból, de néha elég nehéz vele mit kezdeni.
Fontos, hogy a történetben nem egy nincstelen, alkoholista, reményvesztett családapát látunk a bántalmazó szerepében, hanem egy elismert, köztiszteletben álló bírót, ezzel is rámutatva, hogy az értelmiségiek körében is ugyanúgy jelen van ez a probléma. A valósághoz híven pedig, ahol a hatóságokhoz csupán az esetek harmada kerül bejelentésre, a könyvben sem kerül nyilvánosságra az ügy.
Swathi Avasthi alaposan utánajárt a témának. A regény rámutat a családon belüli bántalmazás pszichológiai hatásaira is, mind a fiúk szemszögéből, akik védeni próbálták anyjukat, mind az anya szemszögéből, aki nem tud kijönni ebből a helyzetből, már „belefáradt, beletörődött” és elhiszi férje sulykolására, hogy a saját érdeke, hogy tűrjön. Awasthi remek rajzot ad a szereplőkben végbemenő lelki változásokról.
Az írónő annyira jó stílusban írta meg a könyvet, hogy a borzalmas téma ellenére is nehéz letenni és amellett, hogy gördülékenyen olvastatja magát, könnyen azonosulni lehet a szereplőkkel, az életszerű helyzetekkel. Ritkán található ifjúsági regényben ennyire nehéz téma, de örülök, hogy ilyenekre is rá lehet akadni!
Swati Avasthi: Ököl/Jog
Könyvmolyképző Kiadó, 2013.