Egy kötet, ami közérthetően mutatja be a fákkal kapcsolatos legújabb tudományos ismereteket, egyben teljesen megváltoztatja azt, amit a fákról gondolunk.
A szerző erdész, aki a saját szavaival, közérthetően foglalja össze a fákkal kapcsolatos legújabb tudományos ismereteket. Ezek között számtalan olyan információ van, amelyek külön-külön is érdekesek lennének, együtt azonban felforgatnak mindent, amit eddig a fákról gondoltunk. Az egyik ilyen alapvetés, hogy a fák sokkal kevésbé passzív lények, mint gondoltuk, például az állatokhoz és az emberekhez hasonlóan vegyi anyagok kibocsátásával reagálnak a támadásokra, és például ugyanúgy szükségük van alvásra, mint nekünk.
Egy másik alapvetés, hogy a fák nem önálló entitások, nem jó nekik magányosan álldogálni, óriási jelentősége van, hogy azonos fajú fák egymás mellett élhessenek. A fák ugyanis információkat cserélnek egymással: értesítik egymást a veszélyekről, továbbá tápanyagokat is cserélnek a földben levő gyökereiken keresztül.
Az erdő dinamikája persze teljesen más, mint az állatoké, sokkal lassabb, ezért hajlamosak vagyunk a fákat tárgyaknak látni és tárgyként kezelni. Viszont a fák sokkal tovább élnek, mint az állatok vagy emberek: egy nyolcvan éves fa az erdőben még csupán tinédzser… A könyv bemutatja a fák életciklusát: ahogy a magok szétszóródnak, ahogy a fiatal fák próbálnak nagyra nőni, de a felnőttek között nem kapnak elég napfényt… Nagyra nőni elsősorban ott van esélyük, ahol egy öreg fa kidől és a lombkoronában lyuk keletkezik, ami átereszti a fényt, és akkor évtizedek alatt a fiatalok benőhetik a kidőlt fa helyét.
A szerző az emberi tevékenység ártalmaira is rámutat: az utak mellé ültetett fáknak például nincs sok esélye hosszú életre, mert a gyökereik nem tudnak elég nagyra nőni a betontól, az ágaik folyamatos levágása pedig sérüléseket okoz, amelyen keresztül kórokozók juthatnak a fa belsejébe. Az erdőben sem lenne szabad folyamatosan vágni és újraültetni őket – a fakitermelés talán maximalizálható így, de klasszikus erdő soha nem fog kialakulni. A kidőlt fákat sem lenne szabad eltávolítani, mert baktériumoknak és bogaraknak ad otthont, ahogy fizikai akadályt is képez például az őzek előtt, akik így nem tudják lelegelni a fiatal fák rügyeit.
A kötet bemutatja a fafajták terjedésének a dinamikáját is, ahogy évszázadok alatt bejárják északot és délt, vándorolnak keletre, nyugatra, kiszorítják egymást és beborítják a földrészeket. Hasonlóan érdekes az erdők vízpumpa-szerű működése, ahogy a tengeri csapadékot tárolják, majd párolgás formájában továbbítják egyre beljebb a szárazföldre – ehhez viszont egyszer sem szabad megszakítani az erdő folyamatosságát.
A könyv sajnos egyáltalán nincs jól megírva: közérthető, de rosszul szerkesztett, a szerző túl sokszor ismétli önmagát, hasonló információkat közöl újra és újra. De a kötet nem hosszú, és a téma van olyan érdekes, hogy a megírás alacsony színvonala annyira azért ne legyen zavaró. Felforgatja a fákról meglevő ismereteinket és bevezet egy ismerősnek hitt, mégis ismeretlen világba, megszeretteti a háborítatlan erdőt és rámutat, milyen fontos háborítatlanul megőrizni őket. Ráadásul gyönyörű a kötet kiadása: kemény- és védőborítós, öröm kézbe venni és forgatni is.
Peter Wohlleben: A fák titkos élete
Park Kiadó, 2016.