A rejtőzködő amerikai írósztár negyedik magyar nyelven megjelent kötete a dotkom-lufi kipukkanása utáni New Yorkba kalauzolja el az olvasót, melyre lecsap a szeptember 11-i kataklizma.
Pynchon jó a történelmi regényekben, hiszen ő szerezte a ’60-as évekbeli hippi-korszakban játszódó eszement krimit, a Beépített hibát is. S ha olvassuk a Kísérleti fázist, nem lesz kétségünk felőle, hogy a kétezres évek ma már történelem a Dragon Ballal, a Doommal, Scooby Dooval, Pokémonnal, Britney Spersszel és Ace Venturával együtt – hogy csak néhányat emeljek ki a magyar olvasók számára is értelmezhető kulturális utalások tengeréből.
A Kísérleti fázis 2001 New Yorkjának tökéletes leképezése. A főhős Maxine Tarnow, kétgyerekes zsidó nő, aki nem tudja, hányadán áll ex-férjével, Horsttal. A foglalkozása csalásvizsgáló, egy kis irodát üzemeltet Manhattanben, az Upper West Side-on és néha fülön csíp egy-két piti csalót. Az utóbbi időben szabadúszó, mert egy stikli miatt bevonták az engedélyét, de ezen kívül semmi különös, egy átlagos New York-i ember, a több millió New York-i között. De minden megváltozik, amikor 2001 tavaszán elkezd nyomozni a Hashtánc nevű rejtélyes számítógép-biztonsági cég és annak vezére, Gabriel Ice milliárdos pénzügyei után. Kaland követ kalandot, bonyodalom bonyodalmat, és közben Maxine-nel együtt bejárjuk a gigantikus város megannyi bugyrát, a belvárosból eljutunk a szemétlerakókhoz, a rendező pályaudvarokra, s lepukkant külvárosi lépcsőházakba is. A kétgyerekes könyvelő anyuka Berettát hord a ridiküljében, sznob partykon és karaoke-klubokban parádézik Dolce & Gabbanában, de fellép rúdtáncosként is egy topless-bárban, menekül egy kábítószercsempész motorcsónakjában, és aláereszkedik a mélyweb digitális pixelvárosaiba is egy virtuális, alternatív valóságban, vagyis ebben a könyvben megtörténik szinte minden, ami egyáltalán megtörténhet.
És micsoda különleges karakterek kerülnek Maxine útjába! Itt van az ex-KGB-s Igor, a neoliberális kormányügynök, akiről nem derül ki, melyik csapatban játszik. Aztán Eric, a lábfetisiszta hekker, Misa és Grisa, a két paródiába illő, orosz hip-hop rajongó maffiózó, March Kelleher, a paranoiás blogger, a hiperérzékeny szaglással megáldott Conkling Speedwell, aki hivatásos Orrként dolgozik és megszállottan kutat Hitler after shave-je után, és persze mindenféle kockák és brókerek, kódmajmok és kóklerek. A főgonosz pedig a titokzatos Gabriel Ice, aki kusza pénzügyi tranzakciói révén kerül a célkeresztbe. Róla nehéz eldönteni, hogy hazaáruló-e, amiért az Emirátusokba juttatott összegekkel áttételesen a WTC elleni támadásokat pénzelte, vagy épp ellenkezőleg, hazafi, aki a CIA segítségével dzsihádista álca alatt terrorellenes földalatti szervezeteket támogat. Pynchon úgy ír a dotkom-konjunktúráról, a virtuális valóságról és hogy mindenki a neten él, mintha harminc éves lenne, és nem majdnem nyolcvan.
Az ember nem tudja úgy olvasni ezt a könyvet, hogy ne lássa a közeledő veszedelmet, amelyről a regény szereplőinek még sejtelmük sincs. De mi tudjuk, hogy nemsokára becsapódnak a gépek, és onnantól kezdve minden megváltozik: jönnek a patrióta-törvények és a terrorizmus elleni háború, hogy a repülőtéren majd le kell venni a cipőt és nem lehet felvinni a gépre egy üveg vizet se. Ezen a szemüvegen keresztül olvassuk az afganisztáni óriás Buddha-szobrok tálibok általi lerombolását és a Hashtánc Közel-Keleti rejtett pénzmozgásait is. Sokan próbálkoztak már 9/11 traumáját megírni az amerikai irodalomban: Pynchon viccel és rengeteg humorral közelít a tárgyhoz, de úgy, hogy közben nem lesz szentségtörő, viszont nem dramatizál és sosem szentimentális. Az élet a terrortámadások után is megy tovább, másnap is föl kell kelni és lesz Helloween és Hálaadás, Hanuka és Karácsony.
A Kísérleti fázis bármilyen olvasmányos is, nagyon bonyolult szerkezetű regény. Lehetetlen egy lendületből, folyamatos visszalapozások nélkül olvasni már csak az irgalmatlanul sok szereplő miatt is. Aztán ott van a töménytelen mennyiségű popkultúrális utalás, a rengeteg New York-i, vagy általában amerikai hivatkozás, amelyet európai ember nem fog megérteni, ha nem olvas utána folyamatosan. Mindezek miatt nem lehet vele gyorsan haladni, a terjedelme sem éppen kisregény. De a nagyon erős női karakter, a pörgős párbeszédek, az összeesküvés-elméletek, a mélywebes, forráskódos szövegpanelek, a szereplők és a cyberpunkba oltott detektívtörténet maradandó élményt jelent, megéri a fáradságot.
Thomas Pynchon: Kísérleti fázis
Magvető Kiadó, 2015.