Egy könnyed, romantikus, szolidan drámai történet különösebb meglepetések nélkül – aki az írónő előző köteteit (A pasi a szomszéd sír mellől, Családi sírbolt) kedvelte, most sem fog csalódni.
A könyv egy alaszkai luxusutazásról szól, amelyen a három főhős is részt vesz. A könyv az ő naplószerű beszámolóikból áll, amelyekben egyes szám első személyben elmesélik, ami történt velük. Mindhárman valamilyen szempontból tragikus helyzetben és a halál közelségében vannak: Alba megöregedett, amit nehezen tud feldolgozni, Tomast elhagyta a családja, Wilma pedig rejtélyes betegségben szenved, ami csak a könyv végén lesz megnevezve. A könyv melodramatikus stílusának alapja, hogy a nehézségeik ellenére is jól érzik magukat ezen az utazáson és jó barátok lesznek.
A szerző az előszóban utal rá, hogy maga is részt vett egy ilyen úton, nyilván az ottani élményei alapján írta meg a könyvet. Nagyon jól át is adja az élményt az olvasónak, a hideggel, az egzotikus állatokkal és a hajózással együtt. A könyvnek ugyanakkor néhány gyenge pontja is van. Az első a szereplők nyelvezete, ami a legkevésbé sem hasonlít a valódi beszélt nyelvre, Tomas narrációja pedig a legkevésbé sem férfias. Aztán Alba jegyzetei, amelyeket az emberek és az állatok hasonlóságáról ír, szintén elég gyér, az olvasó csak helyeselni tud, amikor az utazás végén megsemmisíti őket.
A főszereplők saját naplóbejegyzésein kívül van néhány fejezet a többi utasról is. A szerző az előszóban arra biztat, hogy ha nem kedveljük a kitérőket, ezek kihagyhatók: technikailag valóban, de kár lenne, mert ezek néha még érdekesebbek, élettel telibbek is a fő történetszálaknál. Jéghegyek között, a szabad ég alatt ruhákat vasaló nő, házasságtörés, féltékenység, gyilkossági kísérlet… A történet vége felé pedig izgulhatunk, hogy Tomas tényleg öngyilkos lesz-e, vagy inkább összejönnek-e mégis Wilmával…
Katarina Mazetti: Pingvinélet
Park Kiadó, 2013.