A könyv az elmúlt fél évszázad történelmének újszerű leírása. Vajon csak egy újabb összeesküvés-elmélet összerakós darabja, vagy túlmutat azon? A szerző az 1960-as évekből indulva a 2007-ig eltelt időszak adatainak ellentmondásait, és a Sokkdoktrína mint eljárás különböző módszereit mutatja be.
A könyv alapvetően arról szól, hol és hogyan keresett a szerző éveken át nyomokat, amelyek bizonyítják az elméletét. Kiindulópontja a Milton Friedman és közgazdászcsoportja által alkotott „friedmanizmus” elméletének a gyakorlatba való átültetése, és az azt övező anomáliák kritizálása. A kanadai újságíró és aktivista mind időben, mind térben hatalmas merítést végzett. Óriási háttéranyag, több éves kutatómunka, utazások, helyszíni tudósítások, rengeteg személyes találkozás, belső informátorokkal lezajlott interjúk és titkosítás alól feloldott dokumentumok, e-mailek tartalma kerül a kezünkbe. Példákkal támasztja alá a közgazdász világ ellentétes pólusain álló táborok közötti harc eredményeit, állomásait. De eléggé egyoldalú a bemutatás: a globalizációról ír, de nem a teljes földgolyóról hoz példákat, és túlságosan fekete-fehérben tűnnek fel a közgazdasági és politikai irányzatok.
A szerző a világ számos országát személyesen is felkereste, volt, ahol az élete is veszélybe került. Többek között Észak-, Közép- és Dél-Amerika, Ázsia (különösképpen Dél-Kelet-Ázsia), Afrika, a Közel-Kelet, Európa néhány országa és Oroszország történelmi változásai, természeti és gazdasági katasztrófái az elmúlt évtizedekben a friedmanizmus torzításain keresztül kerülnek terítékre. Ez a beszámoló, ahogyan a címben is szerepel, sokkoló. Az író által személyesen is látott borzalmak váltották ki belőle azt a reakciót, hogy megpróbálja felhívni a világ figyelmét egy rosszul működő, torz eszmeiségre és híveinek káros munkájára. Az érveit higgadtan, profi módjára építi fel, és ügyesen kikerüli a közhelyek csapdáját. A hét fejezet során részleteket tár fel arról, ahogyan egy érdekcsoport politikai köntösbe bújva megpróbál elterjeszteni és fenntartani egy életformát, ami saját maguk számára jövedelmező, de a többségre nézve káros. Ehhez titkosszolgálati és katonai eszközöket, zsarolást, megfélemlítést és kenőpénzt is használnak.
Miközben a szerző a károsnak leírt közgazdasági elméletről és gyakorlatról érvel, időnként átesik a ló túloldalára. A kötetben túl részletesen és hosszadalmasan taglalja a kínzásokat, hogy a szereplők hol és hogyan kerülik ki a genfi egyezmény és az amerikai törvények által tiltott eszközöket, módszereket. És bár bizonyára sokan egyetértenek Milton Friedman kritizálásával, de ebben a formában ez inkább csak bűnbakkeresésenk tűnik a szerző részéről. Az is jó lett volna, ha a gazdasági területek közül mást is figyelembe vesz a kötetben, mivel a pénzügyek és a mezőgazdaság az általa leírt, befolyásoló erők által szintén érintettek.
A kötet végén próbál megoldást és kiutat találni, bár számomra ez a rész nem volt meggyőző, mert a szerző higgadt hangvétele itt átcsapott egy rózsaszín ködön át látott optimista álomba, ahol egy olyan másik elmélethez nyúl, ami szerintem csak részben lehet megoldás.
Naomi Klein: Sokkdoktrína
Akadémiai Kiadó, 2013.