Rubin Szilárd: Aprószentek

A ’60-as évek vége óta dolgozott a szerző ezen a rengeteg szubjektív elemmel átszőtt tényregényen, de 2010-ben bekövetkezett haláláig sajnos nem tudta befejezni. A regény az 1953-54-ben Törökszentmiklóson történt sorozatgyilkosság elkövetőjének és áldozatainak hátterét próbálja feltérképezni, megvilágítani, valamint az ügy még egyelőre tisztázatlan részleteiről próbálja meg lerántani a leplet.

A konkrét eset: 1953 őszén nyoma veszett egy 13 éves lánynak az alföldi városban. A következő év nyarán újabb négy tizenéves lány tűnt el, mégpedig egyre gyorsuló ütemben. 1954. szeptember 3-án a rendőrség elfogta a gyilkosságok elkövetésével gyanúsított húsz esztendős, hajadon Jancsó Piroskát, akit később jogerősen elítéltek és még ugyanezen évben kötél által ki is végeztek. Számtalan híresztelés azonban még sokáig borzolta Törökszentmiklóson a kedélyeket (például felmerült a zsidó vérvád, illetve, hogy valójában a város határában állomásozó szovjet katonák, vagy legalábbis közülük egy felelős az áldozatok megerőszakolásával és megölésével). A szerző egy bűnügyi kiállításon találkozik először az esettel, látja az elkövető arcképét, és annak a háznak a makettjét, amelynek udvarán állt az a használaton kívüli, befedett kút, melyből a holttestek előkerültek. Rögtön felkelti a dolog az érdeklődését és elhatározza, hogy utána megy a 15 évvel korábban megesett rémségeknek.

Rubin Szilárd nem titkolja, hogy szépnek, csinosnak találja a rémségek elkövetése miatt kivégzett lányt, sőt erős rokonszenv, szimpátia húzza felé. Nem tud benne hinni, hogy valóban ő lehetett a tettes, ez adja az írás motivációját és nem az, hogy a bulvármédia módján adjon csámcsognivalót a népnek, aki – mint tudjuk – mindig örömmel csócsálja a legborzasztóbb bűntények részleteit. Ez a morális indíték az, ami a szerzőt megkíméli attól, hogy a nyomozás, illetve a per anyagait áttekintve az elkövetés konkrét módjairól (fojtogatás, nekrofília stb.) referálnia kelljen, és maradhat a tényeknél: ki, mikor, hova indult és mikor látták utoljára.

A szerző ezúttal nem mint újságíró, hanem mint író indul oknyomozásra: megkeresi az áldozatok még élő és fellelhető hozzátartozóit, beszél az elkövető anyjával, aki még mindig bűnrészességért kapott életfogytiglani fegyházbüntetését tölti (konkrétan egy zalaegerszegi rabkórházban haldoklik), a lányával, aki állami gondozásban van és természetesen nem is sejti, hogy a törökszentmiklósi rém a valódi anyja, de még a szomszédjával is. Vagyis valóban jól körüljárja a történteket (amennyire húsz év távlatából ez egyáltalán lehetséges) és eközben úgy kér a lehető legtöbb részletet és pontos visszaemlékezést, hogy közben minél kevesebb még fájó, de valamelyest már behegedt sebet próbáljon meg újra fölszakítani. Eközben persze nem mindig csak az ügyre, a könyv konkrét tárgyára fókuszál, hanem saját magára is: reflektál tulajdon élethelyzetére, egészségi állapotára, gondolataira, indítékaira, motivációjára, mindarra, ami őt ehhez a sorozatgyilkossághoz általában, illetve konkrétan Jancsó Piroskához fűzi. Ez a tényező az, ami ezt a könyvet a tényregények világától elemeli és egy szubjektívabb, megéltebb, személyesebb síkra helyezi át.

Rubin Szilárd egyébiránt egy percig sem tagadja, hogy az eltűnésekhez Jancsó Piroskának igenis köze van, részéről csak abban van bizonytalanság, hogy ez a szerep konkrétan mire terjed ki. Lehetséges, hogy ő „csupán” az áldozatok kiválasztásában, felhajtásában, elcsalásában és később a holtestek elrejtésében vett részt? Ugyanis – mutat rá Rubin – ha feltételezzük, hogy a gyilkosságokat is ő maga követte el, akkor ő a világtörténelem első női kéjgyilkosa, aki ráadásul ötször ölt. Ezt nem tartja valószerűnek a szerző, ez az, ami őt további kutatásra sarkallja. Megvizsgálja Piroska családi hátterét, honnan jön az a lány, aki már tizenévesen a szovjet katonák között, mint prostituált keresi a kenyerét. És persze a család ezen a ponton is mindent visszaigazol: Piroska anyja analfabéta volt és szintén prostituált, aki Törökszentmiklós szerte arról volt nevezetes, hogy „fél kiló szalonnáért, vagy pár kiló lisztért bárki megkaphatta”, négy apától született öt gyermeke, de csak kettő, Piroska és a tőle jó pár évvel fiatalabb öccse élte meg a felnőttkort. Borzalmas körülmények között éltek, egy lepusztult, lelakott, komfort nélküli (bár az ötvenes években, pláne az Alföldön ez még nem volt annyira szokatlan) házban, amelynek kerítését eltüzelték, udvarát pedig bokrok, szemét és ürülékhalmok borították. Vagyis – és lehet, hogy ez szerecsenmosdatás – az egyébként értelmes és olvasni szerető Piroska maga is áldozat, hiszen egy más családban talán esélye lehetett volna egy másik, normálisabb életre.

A könyv olvasása során betekinthetünk az akkori rendőrség kapkodásába és elképesztően szakszerűtlen munkájába, de mit is várhatna az ember a mondvacsinált, négy elemit végzett nyomozóktól. Hallhatjuk az utca népét, azt, hogy mit suttognak, miről pusmognak az egész városban. Megismerkedhetünk a holttesteket rejtő kút feltárásának körülményeivel, elgondolkodhatunk azon, hogy ehhez miért kell az egész környéket egy teljes napra hermetikusan lezárni, és hogy miért érkeznek néhány órán belül a helyszínre magyar, illetve szovjet magas rangú katonai és rendőri vezetők. Piroska anyját miért mentik fel először, majd miért ítélik mégis halálra, és ezt az ítéletet miért enyhítik végül életfogytiglanra. Temérdek titokzatos, de utólag sajnos már nem tisztázható körülmény övezi ezt a tragikus gyilkosságsorozatot, viszont ezáltal a spekulációknak széles tárháza tárul fel az olvasó előtt, melyek azt sejtetik, hogy a rémet, az igazi rémet végül nem kapták el sosem és személyazonosságára sem derült fény.

A szerző készülő könyve műfajaként ezt adta meg: moritat. Ennek a jelentése „erkölcsi tanulsággal szolgáló rémtörténet”. Sajnos Rubin Szilárd haláláig az Aprószenteket nem fejezte be, mégis minden sor, minden mondat az övé, a koncepció, a szerkezet azonban nem, ugyanis a kötet anyaga részletekben, darabokban maradt csak fenn. A fejezetbeosztás is tőle származik, viszont az utószó helyett beillesztett Hódoltsági tükör című rész utólag lett a szöveghez csatolva. A bevezető és az első két rész többé-kevésbé összefüggő, bár több helyen hiányos szövegként maradt fenn, a harmadik rész pedig jobbára különálló töredékekben. A hátrahagyott kéziratokat, töredékeket a hagyaték örököse, Siklós Péter rendezte sajtó alá, míg a végső korrekciókat Keresztesi József végezte el, ő javította a nyilvánvaló központozási és mondatszerkezeti hibákat is.

Tanulságos, gondolatébresztő olvasmány az Aprószentek, amely egy sorozatgyilkosság, illetve a körülötte megforduló emberek történetén keresztül az ország történelmének egy apró szeletét világítja meg. Nem az ügy kegyeleti szempontokra fittyet hányó felmelegítése a cél, hanem a figyelem felhívása azokra a rejtett erővonalkara, melyek a gyilkosságok és a halálbüntetés hátterében húzódnak meg. Elolvasását mindenki számára nyugodt szívvel merem ajánlani.

Rubin Szilárd: Aprószentek
Magvető Kiadó, 2012.