Magyar nyelven meglepően szegényes a kínálat az amerikai elnökről szóló könyvekből, és ami megjelent, az is jellemzően inkább sztárként, mint politikusként foglalkozik vele. Bokor Pál könyve legalább a politikáról szól, bár meglepően alacsony színvonalon.
A szerző az MTI washingtoni tudósítója volt, tehát alaposan ismeri az amerikai politikát, az ismereteiből azonban csak nagyon keveset használt fel ennek a könyvnek a megírásához. A jelek szerint nem is azért írta meg, mert különösebb mondanivalója lett volna, hanem kifejezetten a tájékozatlan magyar emberek számára, akik máshonnan valószínűleg nem tudnának ismereteket szerezni Obamáról. Megdöbbentően lenézi tehát a magyar olvasóközönséget, ráadásul hatásvadász: mintha tényleg azt várná, hogy a magyar olvasó majd elájul önmagában attól, hogy az amerikai elnökről magyarul is lehet már könyvet olvasni.
A nagy szavak között pedig felületes, pontatlan és semmi újat nem mond. A választási kampányból például Iowáról részletesen szó van, New Hampshire-ről is, majd az összes többi állam demokrata előválasztását elintézi azzal, hogy ott már semmi érdekes nem történt, ugorjunk is át talán a szuperkeddre. Az ellenfelekről pedig azt tudjuk meg, miben voltak rosszabbak – és már a szóhasználat is pongyola, mert Clinton és McCain kampánya természetesen nem volt rossz, hanem professzionális, jól működő, világszínvonalú kampányok voltak.
Az ilyen mélységű elemzés azonban már messze túlmutatna a könyv sztorizó jellegén, mert itt elsősorban történetek vannak, innen-onnan nyilvánosságra került háttérinformációk és beszólások különböző kulcsemberektől. Közismert dolgok ezek mindenkinek, akit érdekel az amerikai politika és olvas újságot papíron vagy az interneten – ez a könyv azoknak íródott, akik ezt amúgy nem teszik.
Érdekes lehetett volna még a szerző véleménye például a háborúkról vagy az egészségügyi reformról, egy ex-washingtoni tudósítótól a saját könyvébe éppen belefért volna. Ehelyett gyermeteg filozofálás van arról, hogy majd az idő eldönti, meg az amerikai választók, hogy az egészségügyi reformmal a pohár most félig tele van vagy félig üres… Vagy hogy a Sors nevű doktor bácsi mit írt fel receptre az amerikai elnököknek, illetve hogy milyen nagy hatású dolog is ezen a sárgolyón, amin élünk, hogy egy néger lett Amerikában az elnök. Igaz, Afrikában már volt ilyen, de az nem volt ilyen nagy hatású.
A magyar népről megtudjuk még, hogy egyébként is rasszisták vagyunk, valószínűleg ezért nem szurkoltunk annak idején Obamának McCainnel szemben, vagy aki szurkolt, az sem hitt abban, hogy megbirkózik majd a feladattal. Erről aztán fel vannak hozva cikkcímek az Index, az Origó, a Népszabadság, sőt a Veszprémi Napló cikkeiből is. Biztos igaza van a szerzőnek – nekem sajnos csak egyetlen publikáció maradt emlékezetes ebből az időből, amelyben Bede Márton az Indexen a létező világok legjobbikának nevezte az Egyesült Államokat, de Bede valószínűleg nem annyira rasszista, mint a többi magyar ember.
A könyv szerkesztőjére nézve kedvezőtlen, hogy sok ismétlés van a könyvben, a Bradley-effektust például a szerző háromszor is elmagyarázza más-más szavakkal.
A könyvet végül is egy dolog menti, hogy jelenleg nincs jobb nála, és ha valaki tényleg nem olvasott akkoriban újságot, akkor azért ebből a könyvből is kaphat egy hozzávetőleges képet Obamáról mint személyről és politikusról. Aztán ha újraválasztják, illetve ha befejezi elnöki pályafutását, remélem, hogy jelennek meg róla további kötetek, az eddigieknél sokkal jobbak is…
Bokor Pál: Obama – Az út Honolulutól a Fehér Házig, és mindig tovább…
Atlantic Press Kiadó, 2010.