Egy rendőr az éjszaka közepén hangot hall egy temetőből, a föld alól. Bár nem szereti az ilyesmit, de nagyot sóhajtva megteszi, amit a szolgálati szabályzat erre az esetre előír. Na igen, ez a kezdés már Philip K. Dickre vall, nem valami halvány epigonra! A Visszafelé világnak már ez a felütése is zseniális, megragadja a figyelmet és előrevetíti, hogy itt aztán furcsa, groteszk, morbid, de ugyanakkor nagyon komoly dolgokról lesz szó.
A következő oldalakon az emberek reggel felkelés után nem megisszák, hanem visszaöklendezik a csészéjükbe a kávéjukat, amikor rágyújtanak egy csikkre, az egyre hosszabbá ég, amíg aztán vissza nem tehetik a dobozába, a könyvtárakban nem gyűjtik, hanem megsemmisítik a könyveket, és, mint kiderül, a temetőkben a sírokban feltámadó halottak olyannyira természetesek, hogy egész iparág települt rájuk. És mindez a természet rendje – Földünk ugyanis belépett a Hobart-fázisba, és az idő visszafelé megy. Az emberek teste egyre fiatalodik – amikor elég fiatalokká válnak, akkor keresnek egy méhet, amelyik befogadja őket, és az illető nővel bevonulnak egy kórházba, ahol orvosi felügyelet mellett végbemegy az aktus. A lélek viszont, és a szabad akarat nem változik, arra nincs (vagy csak közvetett) a hatása a visszafelé haladó időnek, ezért aztán az egyéneknek és a társadalomnak teljes tudatossággal kell megbirkóznia a feje tetejére állt világgal.
Ez hát a kerete a történetnek. Nem minden részletében logikus és hibátlan, aláírom. Abból a szempontból viszont, hogy izgalmas, nyomasztó, gondolatébresztő és teljesen egyedi hátteret ad a cselekménynek és PKD gondolatainak Istenről, az időről, a szabad akaratról és az eleve elrendeltségről, tökéletes.
A történet szerint a rendőr, a sírjukból frissen kikelt halottakat pátyolgató kisvállalkozás vezetője, és annak felesége (akik nem mellékesen egy szerelmi háromszöget képeznek) belekeveredik egy nagy horderejű eseménybe. Feltámadóban van ugyanis egy nagy horderejű próféta, Anarchista Peak, aki az Uditi egyházat alapította, és akit (ha jól emlékszem) Martin Luther Kinggel hoznak összefüggésbe, vagy legalábbis az ő hatását említik példaként. Namost, persze, ha egy ilyen nagy jelentőségű spirituális vezető tér vissza a halálból, az ott szerzett élményeit felhasználva még jobban felforgathatja a világot, mint „életében”. Úgyhogy Rómától kezdve a világi hatalmakon át az Uditi fanatikusainak jelenlegi, féltékeny vezetőjéig mindenki befolyásolni akarja az eseményeket – amelyek sodrában hőseink meglehetősen tehetetlenül vergődnek.
Úgyhogy amellett, hogy érdekes és mély a sztori, ráadásul halál izgalmas is; az ember mindig a gyengék pártján áll, és akaratlanul is megkedveli azokat a hősöket, akiknek esélye sincs…
Pillanatok alatt elolvastatja magát a Visszafelé világ, de nem elég egyszer végigmenni rajta. Minden újabb alkalommal új és új perspektívák, értelmezések tűnnek fel. Nagyon tetszett az is, hogy a fejezetek egy-egy Aquinói Szent Tamás vagy Szent Ágoston idézettel kezdődnek – már első olvasásnál érdekes végiggondolni őket – aztán újragondolni, a visszafelé folyó világban.
A vége talán az egyetlen, ami hiányérzetet hagy, és nem tűnik eléggé kidolgozottnak – de egyrészt nem akarom elspoilerezni, másrészt meg, egyre többet agyalva rajta, és újraolvasva egyre biztosabban látom, hogy ez sem véletlenül ilyen…